Házimacska

Földünkön mintegy 300-400 millió macska él. Ezek nagy többsége "közönséges" házi-macska, s csak elenyésző részük fajtatiszta, törzskönyvezett jószág. Egy japán mondás szerint: "Ha az ember egy kutyát 3 napig etet, az 3 évig sem felejti el. Ha azonban egy macskát etetsz 3 évig, az már 3 nap múlva sem fog emlékezni rád." Nos, ez a mondás kicsit leegyszerűsíti a cicák viselkedését, de az tény, hogy a macska csak félig-meddig háziasodott, és ez sok mindent megmagyaráz. Az a macska, amelyik a lakásban él, annyira megszokja ezt az életmódot, hogy nem is vágyik a "szabad" életre, de amelyik a pincébe vagy a padlásra került vagy éppen ott jött a világra, az bizony megveti a "polgári kényelmet". Végső soron a macska általában maga dönti el, hogy milyen életmód felel meg neki a legjobban... A vad-és a házimacska vemhességi ideje egyaránt hozzávetőlegesen 53-tól 70 napig tart. Egy-egy ellés alkalmával a házimacskának akár 5-10 kölyke is lehet. A kölykök 6-7 héten át kizárólag anyatejjel élnek. A nőstény rendszerint évente kétszer ivarzik, illetve párzik. A macska életkora átlag 10 év, de ez természetesen függ az életviszonyoktól, a tartástól és az ápolástól is. A közönséges házimacska a legváltozatosabb színekben és rajzolatokban fordul elő. Lehet: fekete, fehér, kékesszürke, háromszínű, csíkozott, tarka és így tovább. 1. Cirmos házimacska. A csíkozott vagy márványozott (cirmos) macskák őrizték meg a leghívebben őseik rajzolatát; még a látszólag egyszínű cicák bundáján is átüt a csíkozottság. 2. Fehér házimacska. Szemei kékek vagy narancssárgák, néha fele-más színűek. Szőrzete hosszú vagy rövid. Születéskor homlokán gyakran szürke folt látható, amely később eltűnik.

Perzsa macskák

Körülbelül 500 esztendeje ismerik a hosszú szőrű macskákat, eredetük azonban homályba vész. Eredetileg két típusuk létezett: a Perzsiában (ma: Irán) kialakult perzsa macska és a Törökországból származó angóra. Az is valószínű, hogy mindkét típus őshazája Oroszország volt, és kereskedők vitték magukkal őket a macskatenyésztés fellegvárába, Angliába. Mindenesetre sokáig hol perzsa, hol angóramacskának nevezték ezeket a bozontos szépségeket. 

Napjainkban, Európában általában perzsa, Amerikában hosszú szőrű macskának hívják őket. Nem minden hosszú szőrű macska perzsa! Sajátos fej- és testfelépítés jellemzi a perzsákat: masszív, gömbölyű fej; nagy és kerek szem; kis, lekerekített fül; rövid, széles, tompa orr; vastag szőrzet, hosszú, finomtapintású szálakkal; rövid, zömök test; kurta lábak; tömött, dús farok. Pazar megjelenésű cicák, jelenleg mintegy 30 színváltozatuk létezik.

Vörös cirmos perzsa. Hozzávetőleg a XVII. század közepén alakulhatott ki. Zömök, masszív testű állat. Feje széles és gömbölyű, szeme rézszínű. 

Szőrzete mély melegvörös (legalábbis a standard - vagyis a "fajtaszabvány" - előírása szerint, amely az "ideális" macskát írja le a tenyésztők számára, de egyelőre még kevés az ilyen "ideális színű" példány), élénken, határozottan elütő rajzolatokkal. Fölöttébb játékos, kedves cica.

Fehér perzsa. Az egyik legrégebbi hosszú szőrű fajta; hozzávetőleg 300 éve létezik, ám csupán az 1800-as évek végén vált igazán népszerűvé. Három változata van: a narancssárga, a kék és a fele-más szemű. (Ez utóbbi a kék szeme oldalán levő fülére rendszerint nem hall.) 

Teste zömök, feje széles és gömbölyű. Szőrzete puha, selymes, tömött. Színe tiszta fehér, mindenféle folt vagy árnyalat nélkül. Tanulékony, pajkos, szép állat.

Fekete perzsa. Régi, természetes, azaz nem tenyésztett fajta. Eléggé ritka, mert nem könnyű tenyésztői feladat a "tökéletes" - azaz rozsdás árnyalat és fehér szőrszálak nélküli - fekete színt kialakítani. Eredete homályos, bár Európában már a XVI. század végén előfordultak teljesen fekete, hosszú szőrű példányok. Kiállításon először Angliában, 1871-ben mutatták be önálló fajtaként. 

Kezdetben egyébként inkább az angóramacskához hasonlított; hosszú arcorri része és nagy füle volt. A tervszerű, gondos tenyésztés eredményeként ezek a jegyek ma már szinte teljesen eltűntek, s az eszményi kiállítási példányokat a tömzsi arcorri rész, a kicsiny fül és a mélyfekete szín jellemzi. Teste zömök, masszív, de ennek ellenére egyáltalán nem tűnik nehézkesnek. Feje széles és gömbölyű, szeme réz-, illetve sötét narancsszínű. Elfogulatlan tulajdonosai szerint értelmes, kedves, de kissé szeszélyes, kényeskedő cica.

Rövid szőrű macskák

A macskák többsége rövid szőrű, olyannyira, hogy egészen a XVI. századig Európában nem is ismertek másféle cicákat. Ezek az állatok erősen hasonlítottak az európai vadmacskához; alapszínük és mintázatuk a cirmos volt, majd - a háziasítás eredményeképpen - kialakultak a fekete, a vörös és a szürke változatok is. Fajtatiszta tenyésztésükkel Angliában foglalkoztak először. Ma már sok-sok színváltozatuk létezik. Vannak: brit (európai), amerikai és egyéb rövid szőrű macskák. Brit rövid szőrűek. A kívánatos típus minden színváltozatnál azonos: középhosszú, erőteljes, izmos test; erős, arányos lábak; kecses, kerekded mancsok. A fej gömbölyű, jól fejlett pofával; a fül apró, az orr rövid. A szőrzet rövid és tömör. A brit rövid szőrű az egyik legintelligensebb, legbájosabb cica, amely voltaképpen a házi-macskák különösen jól sikerült példányaiból formálódott ki nemzedékek hosszú során át. A család barátja, engedelmes, jó viszonyban van a többi háziállattal is, gazdájához erőteljesen kötődik. Kedvelt színváltozatai: Krém. Noha ez az elbűvölő fajta igen ritka, néha mégis feltűnik egy-egy kiállításon, és ma már sok tenyésztő fordít jelentős energiát a megfelelő színű példányok kialakítására, gyarapítására.  A standard "gazdag krémszín"-t ír elő, ám manapság a krémszínű macskák többsége túlszínezett: különböző mintákat találunk bundájukon. Kék-krém. Viszonylag új - alig két évtizede elfogadott - fajta. Szőrzete kék és krémszínű, foltok nélkül enyhén egymásba folyó.  Mindig nőstényeket kölykezik, ezért csak gondos fajtakeresztezések révén születhetnek elfogadható kiscicák.